Farkas Gábor
Farkas Gábor Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész 2005-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Ezt követően 2014-ben doktori fokozatot szerzett, ahol mesteriskolabeli mentora Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás volt. Számos nemzetközi zenei verseny, köztük a 2003-as Magyar Rádió Zongoraverseny, valamint a 2009-ben, Weimarban megrendezésre került 63. Nemzetközi Liszt Zongoraverseny győztese. 2015-ben elnyerte a New York Concert Artist & Associates versenyének fődíját is, amelynek eredményeképpen nagy sikerrel debütált 2016-ban New Yorkban a Carnegie Hallban. A világ olyan kiemelkedő koncerttermeiben lépett már színpadra, mint a velencei Teatro la Fenice, a brüsszeli BOZAR, a berlini Konzerthaus, a madridi Auditorio National de Music, vagy a shanghaji Oriental Art Center. Ezenkívül nemzetközi fesztiválok, köztük a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a zwickaui ”Schumann Fesztivál”, a weimari ”Pélerinages Fesztivál”, a pekingi ”Musicathlon”, és a ”Kaposfest” rendszeres vendége. Olyan kiemelkedő karmesterekkel dolgozott együtt, mint Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Olli Mustonen, Philippe Bender, George Tchitchinadze, Olaf Henzold, Kobayashi Ken-Ichiro, vagy Vásáry Tamás. Első albuma, ”An Evening with Liszt” címmel jelent meg a Warner Music Hungary gondozásában 2008 novemberében, amely elnyerte a rangos ”Grand Prix du disque”-díjat, valamint a Franz Liszt International Society ”2009 legjobb Liszt felvétele” elismerését. Ezt számos további lemezkiadvány követte, köztük 2017-es megjelenésű szólóalbuma Liszt műveiből a Steinway & Sons Records kiadásában, valamint ugyanezen évben Schumann albuma a Hungaroton, illetve Farkas Ferenc Piano Concertino című művének felvétele a Toccata Classics, London gondozásában. 2017-től a Steinway & Sons Records New York-i, hamburgi és budapesti képviselete egyhangúlag Steinway Artist-tá válaszotta, s további lemezfelvételekre kérte fel. Szintén 2017-ben a művész óriási megtiszteltetésként elfogadta állandó vendégprofesszori kinevezését a Tokyo College of Musicban, amelynek ezzel első európai és egyben legfiatalabb mesterévé vált.