Kállai Ernő

Kállai Ernő egy olyan sokoldalú hegedűművész, aki egyaránt szerepel szólistaként, kamarazenészként és koncertmesterként. Az egyik legnagyobb tekintélyű zenei lap, a The Strad Ernő „kifinomult és elegáns” játékát dicséri.

12 évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneakadémia Különleges Tehetségű Gyermekek osztályába, majd 2006-ban teljes ösztöndíjat kapott a New York-i Juilliard Egyetemre, ahol Itzhak Perlman tanítványaként Bachelor és Master diplomát szerzett.

Elkötelezett kamarazenészként együtt koncertezett a világhírű hegedűművésszel, Itzhak Perlmannal és a Perlman Music Program tagjaival. Többször játszott a Magyar Rádió és Televízió, a France Musique és a New York- i WQXR klasszikus zenei rádió adásain, 2014-ben a Hungaroton kiadásában Mozart Szonáták lemeze jelent meg. 2015-től a Kállai Vonósnégyes primáriusa, 2016-tól a Magyar Állami Operaház koncertmestere.

2008-ban a Carnegie Hall Stern Auditóriumában szólistaként a Juilliard Zenekarral debütált. 2011-ben a New York-i Filharmonikusok kíséretével mutatkozott be, majd olyan nagy múltú helyszíneken is játszott, mint a párizsi Louvre Auditorium, a madridi Teatro Real, a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum, az Avery Fisher Hall, az Alice Tully Hall, a chicagói Symphony Hall, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Vigadó vagy a Művészetek Palotája. Koncertezett szerte Amerikában, Kanadában, Mexikóban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Oroszországban és Svédországban.

Díjak, ösztöndíjak:

  • Cziffra Fesztivál Tehetség Díj, 2017
  • Fischer Annie-ösztöndíj, 2016
  • Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj, 2016
  • Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny (Kállai Vonósnégyes) – 1. díj, 2016
  • Societa Umanitarita Nemzetközi Zenei Verseny, Milánó (Kállai Vonósnégyes) – 2. díj, 2015
  • Junior Prima díj, 2012
  • Nemzetközi Szigeti József Hegedű és Brácsaverseny – 2. díj, közönségdíj, 2012
  • Alexander & Buono Nemzetközi Vonósverseny, New York – 1. díj, 2011
  • Carl Flesch Nemzetközi Hegedűverseny – 1. díj, 2008
  • Juilliard Concerto Competition, New York – 1. díj, 2008
  • Salon de Virtuosi Ösztöndíj, New York, 2007
  • Nemzetközi Sarasate Hegedűverseny, Pamplona – Különdíj, 2005
  • Semmeringi Kodály Verseny, Ausztria – 1. díj, 2004
  • Semmering- Bécsi Klasszikus Verseny, Ausztria – 1. díj, 2004
  • Országos Zathureczky Hegedűverseny – 1. díj, 1998 és 2003

Programok

október 2024

17okt.17:00Amikor Prokofjev, a zeneszerző megelőzte kortársait - Az Orosz Nemzeti Zenei Múzeum kiállításaBudapest17:00 Orosz Kulturális Központ

17okt.19:30Amikor Grieg felesége Csajkovszkijnak énekeltBudapest19:30 Orosz Kulturális Központ

18okt.13:30Amikor a képek megelevenednekTihany13:30 Tihanyi Bencés Iskola

19okt.19:30Amikor Grieg felesége Csajkovszkijnak énekeltTihany19:30 Tihanyi Apátság

20okt.18:00Amikor Csajkovszkij hallotta Brahmsot próbálniTihany18:00 Tihanyi Apátság

20okt.19:00Amikor Grieg felesége Csajkovszkijnak énekeltDebrecen19:00 Debreceni Egyetem, Liszt terem

21okt.19:00Amikor Csajkovszkij hallotta Brahmsot próbálniDebrecen19:00 Debreceni Egyetem, Liszt terem

22okt.10:00Amikor a képek megelevenednekDebrecen10:00 Kölcsey Központ

22okt.19:00Amikor mindenki Párizsba utazottDebrecen19:00 Kölcsey Központ

24okt.19:30Amikor mindenki Párizsba utazottBudapest19:30 Zeneakadémia, Nagyterem

25okt.19:30Amikor Csajkovszkij hallotta Brahmsot próbálniBudapest19:30 Orosz Kulturális Központ

26okt.11:00Amikor a képek megelevenednekBudapest11:00 Orosz Kulturális Központ

X