Tabányi Tibor

Nagybőgő tanulmányait 2005-2009 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Lukácsházi István vezetésével végezte.

 

Tanulmányai során két alkalommal, 2006-ban illetve 2008-ban kapta meg a Montág Lajos Emlékdíjat. A III. Országos Brácsa- és Nagybőgőversenyen 2008-ban II. helyezést ért el, a zenekari részletek legjobb előadásáért pedig különdíjban részesült.

2009-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Bachelor diplomáját Járdányi Gergely és Fejérvári Zsolt tanítványaként szerezte 2012 júniusában.

 

2009-ben többször közreműködött a Szekszárdi Kamarazenekarban, Földesi Lajos és Járdányi Gergely felkérésére, kíséretükkel szólistaként is játszott. 

 

2012 novemberében sikeres próbajátékon elnyerte a Concerto Budapest tutti próbajátékának első helyezését. 2012 novemberétől a Concerto Budapest állandó tagja.

 

2014-ben kitüntetett nagybőgőművész diplomát, 2015-ben kitüntetett tanári diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

 

2018-től az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola nagybőgő tanára.

Programok

No Events on The List at This Time

X