Korossy-Khayll Csongor

Korossy-Khayll Csongor Junior Prima díjas hegedűművész, jelenleg a budapesti Zeneakadémia doktoriskolájának hallgatója. Egyetemi tanulmányait többek között Perényi Eszter, Banda Ádám, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Szenthelyi Miklós, Kováts Péter, Baráti Kristóf és Gulyás Márta keze alatt folytatta. Számos hazai és külföldi verseny győztese és díjazottja.

Fellépett már szólistaként a Budapesti Fesztiválzenekarral – Fischer Iván vezénylete alatt –, a MÁV Szimfonikusokkal, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Concerto Budapesttel és a Duna Szimfonikus Zenekarral is. Hegedült többek között a Zeneakadémia Nagytermében, a Solti teremben, a budapesti Dohány utcai és a Szegedi Zsinagógában, valamint a budapesti Kongresszusi Központban, a Pesti Vigadóban és a Duna Palotában. Koncertmestere volt a Zeneakadémia első, hagyományteremtő Újévi Koncertjének.

Kamarazenészként is aktív, alapító tagja és első hegedűse a Korossy Kvartettnek, amellyel megnyerte az országos Weiner Leó kamarazenei verseny vonósnégyes kategóriáját, illetve döntőbe jutott a Bartók Világverseny vonósnégyes fordulójában; emellett fellépett számos neves hazai komolyzenei fesztiválon, többek között a Budapesti Fesztiválakadémián, a Bartók Tavaszon, a kamara.hu-n és a veszprémi Auer fesztiválon. A kvartett a tavalyi év során bekerült Günter Pichler osztályába a Madridi Reina Sofía Egyetemen.

Programok

október 2024

22okt.10:00Amikor a képek megelevenednekDebrecen10:00 Kölcsey Központ

22okt.19:00Amikor mindenki Párizsba utazottDebrecen19:00 Kölcsey Központ

24okt.19:30Amikor mindenki Párizsba utazottBudapest19:30 Zeneakadémia, Nagyterem

25okt.19:30Amikor Csajkovszkij hallotta Brahmsot próbálniBudapest19:30 Orosz Kulturális Központ

26okt.11:00Amikor a képek megelevenednekBudapest11:00 Orosz Kulturális Központ

X